A Hegyalja kapujának nevezett Szerencs városa napjainkban csendesen éli mindennapjait. Lakosainak békés életmódját nem veszélyezteti háború, amely annyi évszázadon keresztül fenyegető árnyékként borul feléje. De a történelem furcsa játéka, hogy pontosan a fegyverzajnak köszönhetően született meg a szerencsi vár.

Ha visszalapozunk Szerencs múltjában, megtudhatjuk, hogy a magasabb dombok lábánál elterülő Takta-patak mocsaras lápvidékén kisebb-nagyobb száraz magaslatokon települtek le a honfoglaló magyarok. Szent István királyunk államalapító tevékenysége révén sorra jöttek létre a katolikus plébániatemplomok és más szakrális célú épületek. Közéjük tartozott a Bogát-Radvány nemzetség tagjai által alapított bencés monostor is, amelyről korabeli okleveles említés maradt fenn. Ide temetkeztek a gazdag előkelők, kiknek lelki üdvéért imádkoztak a szerzetesek. A tatárjárás során súlyosan megsérült épületet később újjáépítették, mert ismeretes, hogy 1375-ben a Monaki família kőfallal akarta körbevenni, és erődítménnyé alakítani. Az Anjou-uralkodók idején a monostor elszegényedett, mivel a pápai tizede mindössze 24 garasra rúgott. Magát Szerencs mezővárosát Hunyadi Mátyás király uralkodása idején a Szapolyai főnemesi család birtokolta, ők voltak a monostor kegyurai is. Az 1526-os mohácsi csatában a magyar sereg vereséget szenvedett II. Szulejmán török szultán túlerőben lévő hadaitól. A vesztes ütközet után menekülő fiatal II. Lajos magyar király ismeretlen körülmények között meghalt, helyére a köznemesség és a bárók szűk csoportja két uralkodót is választott magának. A Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok között kitört belháború miatt a kisebb-nagyobb birtokosok igyekeztek minél jobban megerősíteni a lakhelyüket. Az évtizedekig dúló belháború rengeteg véráldozattal járt, miközben a hódító török egyre nagyobb területeket foglalt el.

Az egykorú adatok szerint 1557 végén az erdélyi János Zsigmond táborához tartozó Németi Ferenc tokaji várnagy fegyvereseivel bevonult Szerencsre, ahol egy castellumot építtetett fel. Erről régebben azt tartották, hogy a monostorból alakította ki, annak nyomait azonban napjainkban még nem találták meg a régészek. Az azonban bizonyos, hogy a jelenlegi vár legkorábbi részébe építőanyagként máshonnan hoztak faragott köveket. A kérdés tisztázása további kutatásokat igényel. Mindenesetre a dombok lábánál, a mocsarakkal védelmezett magaslaton egy kaputoronnyal, kő és palánkfalakkal kerített erődítmény létesült, amelynek udvarán lakó és gazdasági épületeket húztak fel.

A várépítés megakadályozására Habsburg Ferdinánd király Telekessy Imrét küldte zsoldosokkal, akik azonban a fizetésük elmaradása miatt szétszéledtek. 1558-ban Németi Ferenc tokaji és szerencsi várnagy csapatai a közelében csaptak rá és verték szét a felvonuló Habsburg katonaságot. Végül csak 1565-ben sikerült a királyi csapatoknak elfoglalnia, miután őrsége hírét vette, hogy Tokaj vára elesett. Az elgyávult Erdély-párti katonaság ekkor megszökött belőle. Rövidesen egy portyázó tatár sereg perzselte fel, a leírások szerint alig maradt benne három lakható helyiség. A környékbeli pórnép robotmunkájával újjáépítették, majd 1583-ban zálogba adták Rákóczi Zsigmond szendrői főkapitánynak 9160 forintért. A század végére Zsigmond úr már annyi kölcsönt adott az örökös pénzzavarral küzdő Kamarának, hogy cserébe örökbirtokul adományozták Szerencset neki. A főnemes itt ütötte fel rezidenciáját, ezért nagyarányú munkálatokkal igyekezett méltó módon kiépítetni. A feltárások szerint erre az időszakra tehető a belsővár épülettömbjének teljes kialakulása, valamint déli irányban egy sokszögű bástyákkal oltalmazott külsővár létrejötte. A Habsburg császári és királyi ház zsarnoki uralma ellen felkelt Bocskai István hajdúcsapataival 1605-ben bevonult a kaput nyitó erősségbe. Valószínűleg a nagyteremben lezajlott tanácskozás után kiáltották ki Bocskait erdélyi fejedelemnek. Alig négy esztendő múltán az elhunyt Rákóczi Zsigmondot a közeli dombtetőn emelkedő református templomban temették el. Három fia között osztották fel mérhetetlen vagyonát. Az ilyen alkalommal készített inventáriumok {várleltárak} segítségével részletes képet nyerhetünk a XVII. századi állapotokról. Ismerjük, hogy helyőrségét a környéken letelepített szabad hajdúk alkották, akik nem pénz és terményadóval tartoztak földesuruknak, hanem fegyveres szolgálattal. Mivel I. Rákóczi György főnemest feltétlen hívének számították Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek, az 1619-től megindított hadjáratai során Szerencs katonasága mindig csatlakozott a keleti irányból felvonuló hadaknak. Ennek megtorlására 1631-ben Esterházy Miklós nádorispán fegyverrel támadt a Rákóczi birtokokra. A fennmaradt írások tanúsága szerint csak a szerencsi uradalomból 100 hordó bort raboltak el és 40 gabonás vermet ürítettek ki a dúló-fosztogató katonái. Az 1635-ben összeírás {„urbárium”} készült a szerencsi várról, ami szerint a külső bástyán ágyú, míg a fegyverházban 50 puska és 11 kisebb löveg volt felhalmozva. Csak érdekességként kell megjegyezni, hogy a külsővárban 20 pávát és 5 hattyút is tartottak.

Legsúlyosabb ostromára 1644-ben került sor. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, szerencsi földesúr hadjáratot indított Bécs ellen. Azonban a hadiszerencse változásával, a csapataival vissza kellett vonulnia a jól megerődített Sárospatak váráig. Ezt használta ki ismét Esterházy Miklós, aki Szerencs alá vonult, amit tiszttartója az első szóra feladott. A korabeli feljegyzések szerint a bevonuló királyi zsoldosok feltörték a borospincéket, az élelmiszert pedig mind elrabolták. Néhány zabolátlan, részeg zsoldos a szerencsi református templomba is betört, ahol feldúlták Rákóczi Zsigmond fejedelem szarkofágját is. A holttestet kiforgatták a helyéről és kirabolták. A rövidesen elvonuló had után egy helyőrség maradt a megszállt várban, ami 100 puskás gyalogost és 50 horvát lovast számlált.  Esterházy Miklós nádor a csapatait innen a Felvidék kulcsának számító Kassa városa ellen fordította, de nem tudta bevenni. A válaszcsapás nem sokáig váratott magára, most a Rákóczi katonaság igyekezett visszaszerezni. Észak felől lőtték falait, majd megindult a támadás. Az ostromlók, az egyik vitéz, Kovács Gergely felhívására hirtelen megrohamozták az erősség falait. Csákányokkal és baltákkal kitágították az alsó lőréseket és azon bújtak be. Bent aztán nem volt kegyelem, mindenkit kardélre hánytak, a védősereg hiába mutatta fehér zászlókkal a megadás jelét. Maga Kemény János seregvezér is a rohamozók között volt, csak így tudta, a saját teste takarásával, megmenteni a várkapitányt, a vérszomjas katonák haragjától. A várat feladó Radványi tiszttartó is győztesek kezére került, őt a lábánál fogva a külső várkapura akasztották fel. Miután 1648-ban meghalt I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, az utóda II. Rákóczi György alatt a nyugat felé való erdélyi támadások kiindulópontjának számító Szerencs jelentősége erősen lecsökkent. Az egykorú források szerint a békeévek alatt az ostromok rombolásait kijavították, és új bútorokat is elhelyeztek a belsővár épületében. A szerencsi váruradalomhoz ekkoriban 8 jobbágyfalu tartozott, ők látták el élelemmel az őrséget. 1661-ben a közelében táborozó királyi sereg egyik hadmérnöke, Lucas Scicha vette fel sematikus alaprajzát. A balul sikerült Wesselényi-féle összeesküvés idején rövid ideig itt tartózkodott I. Rákóczi Ferenc, aki azonban rövidesen a sokkal jobban védelmezhető Munkács várába menekült, a bigott katolikus és császárhű anyjának Báthory Zsófia udvarába. Thököly Imre kuruc hadjáratai során az addigra már csekély hadi ellenálló képességű erősség többször került a felkelők hatalmába. 1685-re azonban leáldozott a törökkel szövetséges szabadságharcosok ügye, Schultz császári generális ágyúlövés nélkül megszállta. Így Szerencs falaira kitűzhették a kétfejű sasos zászlót. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idejében nem játszott szerepet. 1711-ben elkobozták a külhoni száműzetésbe kényszerült nagyságos fejedelemtől, az Erdődy és Aspremont család mellett az Illésházyak szereztek belőle tulajdonrészt.

Hadi szerepe multával fokozatosan megfosztották védőműitől. Kiszárították és lecsapolták a vizes árkának nagyobbik részét, helyébe parkot alakítva ki. Egyes lakóépületeket az uradalom számára magtárrá formálták át, így adva új funkciót az ódon falaknak. A XIX. században a Grassalkovich, Szirmay és Almássy családok váltották egymást, akiknek tagjai számára kényelmes lakóhelyül szolgált. A korabeli metszetek, majd a későbbi fényképek szerint a vár épületeit repkénnyel futatták be, míg a tóvá szelídült egykori vizes árokban hattyúk úszkáltak.

1945-ben államosították, egyes helyiségeit közcélokra használták. A régészeti kutatások 1968-ban kezdődtek el Valter Ilona vezetésével, amit 1978-ban László Csaba folytatott tovább. Sajnos azonban napjainkig nem rendelkezünk egy átfogó építéstörténeti dokumentációval. Napjainkban a szerencsi várba látogató színháztermet, szállodát és a Zempléni Múzeum képeslapgyűjteményét tekintheti meg.

Irodalom:

Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}
Csorba Csaba: Legendás váraink {1999}
Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon {1984}
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}
Gerő László: Magyarországi várépítészet {1955}
Gerő László: Magyar várak {1968}
Gerő László: Várépítészetünk {1975}
Csorba Csaba: Várak a Hegyalján {1980} Tokaj, Ónod és Szerencs története
Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig {2007}

Szerencs város honlapja | Északivárak.hu