A Zempléni-hegység nyugati oldalán, egy hosszúkás sziklagerincet koronáznak meg Boldogkő várának csorbult falai. Az erre járó idegen tekintetét önkéntelenül is magára vonzza a sok évszázadnyi távolba merengő műemlék, mert pontosan ilyennek képzelünk el egy igazi középkori várat. Ha pedig éppen szerencsés időpontban kirándulunk hozzá, akkor színpompás zászlódíszbe öltözve, udvarán korhű ruhákkal és fegyverzettel ellátott hagyományőrzők várjátékában gyönyörködhetünk. Mert a boldogkői vár nem rideg kövek halmaza, napjainkban ismét élet költözött a sok vihart látott falai közé, hiszen a kirándulók kedvelt nyári célpontjának számít.

Ha kinyitjuk az erősség históriájának megsárgult lapokat tartalmazó könyvét, egészen a XIII. századig kell visszatekinteni. Az országra sújtó, emberéletben és anyagi javakban hatalmas áldozatokat kívánó 1241 – 1242-es tatárjárás elmúltával Árpád-házi IV. Béla király parancsára az udvari tisztségviselők és gazdagabb nemzetségek tagjai sorra emelték birtokaikon a védelemre alkalmas helyszíneken a várakat. Ezek anyaga már főként a tartósabb kő volt, ezzel is különbséget téve a régebbi ispáni várak fa-föld szerkezetétől. Első, napjainkig fennmaradt oklevél 1282-ből való, miszerint a Tomaj nemzetséghez tartozó Tiba előkelő tulajdona. 1295-ből ismert „castrum Bodua”, de ez nem egyértelműen bizonyítható, hogy azonos vele. Az is lehetséges, legalább is az újabb kutatások szerint, hogy Boldogkő korai magját csak Aba Amadé zempléni oligarcha parancsára emelték.

Hogy milyen lehetett ez a korai vár? A régészeti kutatások már részben választ adtak erre a kérdésre. A hosszúkás, észak – déli irányú sziklanyúlvány közepén egy vaskos falú, többszintes lakótornyot alapoztak meg az építőmesterek. Közelében a talajba vésték a mély ciszterna {vízgyűjtő} üregét. A toronytól északi irányba lakóépület szolgálta a várbeliek mindennapjait, majd az elkeskenyülő gerinchez alkalmazkodva állt egy háromszögletű torony. Természetesen a hadviseléshez nélkülözhetetlen lovak elhelyezésére istállók és raktárak is szükségeltettek. Ennek helyszínéül valószínűleg a nyugati, alacsonyabb terület szolgált. A középkorban nagyon sok objektumot fából róttak össze, amik szinte nyomtalanul elenyésztek.

Aba Amadé halálát a zsarnoki uralma ellen fellázadt kassai szász polgárok okozták 1311-ben. A következő esztendőben Anjou Károly király serege a rozgonyi csatában győzedelmeskedett Amadé fiai felett, így a zempléni területek visszakerültek az uralkodó hatalmába. Anjou Károly a feltétlen bizalmi híveinek számító, még vele a nápolyi udvarból érkezett Drugeth főnemesi családnak adta át, mint honorbirtokot. Ez azt jelentette, hogy az előkelő a királyi tisztségviselés időtartamára élvezhette a váruradalomból befolyó jövedelmeket, mint szolgálati birtokét. Az 1342-ben trónra lépő Nagy Lajos király szüntette meg ezt a gyakorlatot. A következő esztendőkben a királyi Kamara igazgatta a környékbeli jobbágyfalvak alávetett népétől beszedett pénz és terményadókat. Az előbb Anjou Mária királynő férjeként, majd 1387-től önálló uralkodóként fellépő Luxemburgi Zsigmond király megerősítendő magyarországi híveinek táborát Czudar Péter főúrnak zálogosította el. Egy korabeli adat szerint 1403-ban Nápolyi László trónkövetelő hívei szállták meg, tőlük Perényi Péter foglalta vissza a király számára. Gyakorta került zálogba, így a hódító töröktől fenyegetett, ezért Zsigmond által ütközőállamként felhasznált szerb fejedelemség urai Lázárevics István, majd Brankovics György is a magukénak mondhatták. Hunyadi Mátyás király uralkodása idején előbb a Parlagi nemesi família, majd Kassa szabad királyi városa, később pedig a dúsgazdag Szapolyai család uralta.

A viszonylag békés időszak után a XVI. században fegyverzaj verte fel a vidékét. A törökkel vívott vesztes mohácsi csatát követően két pártra oszlott az ország vezető nemesi rétege. Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok hívei egymással vívták öldöklő csatáikat, miközben az ozmán hadak egyre nagyobb területeket hódítottak meg. A Tokaj közelében vívott győztes csata után Ferdinánd hatalmába került a környék. Az uralkodó a boldogkői várbirtokot legbefolyásosabb magyar hívének a „sánta” ecsedi Báthory István nádornak adományozta oda. A korabeli feljegyzések szerint az elavult védőművekkel rendelkező várat könnyűszerrel foglalták el az ágyúkkal felvonuló seregek, gyakorta cserélt gazdát. Az 1535-ös esztendőben az alatta megbújó településen élt hosszabb ideig Dévai Bíró Mátyás, az első magyar helyesírási könyv szerzője. Habsburg Ferdinánd a megbízottjai útján 1552 áprilisában Boldogkő váruradalmát és 13 ezer forintot adott át Patóchy Ferenc főnemesnek, aki ezért cserében a Körös folyó menti, hadászati szempontból igen fontos Gyula várát adta át királyi kézbe. A báró azonban már április 11.-én Gyulán meghalt, ezért csak az özvegye Thurzó Margit úrnő költözött át az új szállására, a boldogkői erősségbe. Ennek királyi várnagya először nem akarta beengedni az özvegyet, majd csak a hivatalos papírok megérkezése és az ebben szereplő fenyegetés után hagyta el a várat. Az elhunyt Patóchy Ferenc leánya a korszak hírhedett rablólovagjához, pelsőci Bebek Györgyhöz ment feleségül, így a boldogkői várbirtok is ennek a főnemesi családnak a vagyonát szaporította.

Ebből az időszakból egy kisméretű fémkohó maradványai kerültek elő a régészeti feltárás során, ami valószínűsíti, hogy a Bebek uralom idején hamis pénzt készítettek itt is, mint annyi más várukban. Szintén napvilágra kerültek a kővártól nyugati irányban elterülő magaslaton kialakított palánkvár nyomai. A sziklába vésett cölöpgerendák által oltalmazott várrészben főként gazdasági helyiségeket, istállókat, raktárakat és kemencéket helyeztek el a várbeliek.

1560-ban Bebek György báró, földesúr Sárközy Mihállyal elcserélte a boldogkői váruradalmat annak rabul esett értékes török foglyáért, Ahmed pasáért. Később Mihály úr fia István báró eladta a Serényi családnak, amely adásvételt Habsburg Rudolf császár és király is megerősítette az oklevelében. 1592-ben már Serényi Ferenc nemes úr tulajdonában találjuk a vidék jobbágyfalvait magába foglaló váruradalmat. A Habsburg császár és király önkényuralma ellen felkelő erdélyi főnemes, Bocskai István hajdúcsapatai 1605 és 1607 között tartották megszállva a környező vidék várait, köztük Boldogkőt is. Bocskai erdélyi fejedelem halála után, a bécsi béke pontjai értelmében visszakapta jogos földesura a Serényi család. Tőlük megvásárolta Palocsay-Horváth György báró, aki azonban inkább a biztonságos felvidéki váraiban, Dunajecen {Nedec} vagy Palocsán lakott. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai mind három hadjárata során ágyúlövés nélkül megszállták a katonai szempontból jelentéktelen Boldogkő várát. 1644 nyarán a feltétlen Habsburg hűségéről ismert Esterházy Miklós nádorispán csapataival támadásra indult a Felvidéket megtámadó I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ellen. A katonái Szerencs várának elfoglalása és kifosztása után a Hernád folyó völgyét szállták meg. Az itt emelkedő Boldogkő várának helyőrsége kardcsapás nélkül meghódolt előttük, míg a környékbeli nemesek vállalták, hogy biztosítják a zsoldosok élelmiszerét. Az 1645-ös linzi békeszerződés értelmében I. Rákóczi György erdélyi fejedelem élete végéig megkapta Tokaj, Boldogkő, Regéc és Ecsed váruradalmait, valamint uralhatja a már Bethlen Gábor kezére került hét felső-magyarországi vármegyét. Halála után a fia, II. Rákóczi György örökölte meg apja hatalmas magánvagyonát és a fejedelmi jogart. A lengyel trónért indított törekvése miatt a török Porta válaszcsapással sújtott le Rákóczira, aki a szászfenesi csatában halálos sebet kapott. A rövidesen összeülő és a töröktől megfélemlített erdélyi országgyűlés Rákóczi özvegyét és családját száműzte Erdélyből. Egy 1663-as irat szerint Boldogkő váránál az ozmán ellen felkelt nemesi csapatok gyülekeztek össze, de a tervezett hadjárat végül elmaradt.

Az 1671-es Habsburg Lipót császár és király ellen szervezett Wesselényi-féle összeesküvés megtorlásául osztrák zsoldosok vonultak be a boldogkői várba. Később Szelepcsényi György esztergomi érseknek adták el. Ekkoriban készült el az első részletes átvételi leltár az erősségről, aminek eredeti példánya napjainkban is látható a boldogkőváraljai katolikus plébánián. Erre az időszakra már felerősödött a bujdosók mozgalma, akik gyakorta kerülgették falait, élelmiszert ragadva el a védtelen lakosságtól. 1678-ban a német zsoldosokból álló helyőrsége kapitulált a felvonuló Teleki Mihály erdélyi kancellár katonasága előtt. A támadásba lendült sereg a további hetekben elfoglalta Torna, Szalánc, Putnok és Murány erősségeit is. Thököly Imre kuruc seregvezér megbízásából ekkoriban készítették el a boldogkői vár második részletes felmérését. Miután 1683 őszén Bécs városa alatt katasztrofális vereséget szenvedtek a török hadak, a velük szövetséges kurucok szerencsecsillaga is lehanyatlott. Alig két esztendő múlva, a Zrínyi Ilona által hősíesen védelmezett Munkács kivételével, minden erősségük meghódolt a kétfejű sasos császári zászló alatt felvonuló reguláris zsoldosoknak. A boldogkői várat nem rombolták le a győztesek, mint annyi környező erősséget, mivel annak birtokosa a Habsburg házhoz feltétlenül hűséges Szelepcsényi esztergomi érsek volt. Az 1697-es hegyaljai felkelés hírére biztonságos falai közé menekült a környék labanc nemessége. Bár nem szerepelt a felrobbantásra ítélt magyar várakra 1701-ben készített listán, de a helyszín ismeretében állíthatjuk, hogy részben lerombolták védőműveit. Hiszen a korai vármaghoz tartozó vaskos öregtoronyból mindösszesen egy csonk maradt, míg a déli épületrész is igencsak torz, hiányos. Így már a II. Rákóczi Ferenc által indított kuruc szabadságharc idején a romladozó boldogkői erősség semmilyen szerepet nem játszott a hadműveletekben. A fegyverzaj elcsendesülésével a lőcsei jezsuiták kezelésébe került egykori vár még fedett helyiségeiben az uradalom által összegyűjtött gabona számára magtárakat rendeztek be. 1753-ban megvásárolta Pécsújfalusi Péchy Gábor királyi tanácsos, aki azonban nem a kényelmetlen és romos várban, hanem a jobbágyfalu területén építtetett barokk stílusú kastélyban lakott. Szerencsére azonban nem engedték kőbányaként széthordani a romladozó erősséget, hanem a XIX. században uralkodó romantika jegyében helyreállításokat végeztettek benne. A feljegyzések szerint a megrongált várfalak egy részét kiegészítették, a palota ablak és ajtónyílásait pedig csúcsívesre cserélték ki. 1890-től házasság útján a Zichy főnemesi család tulajdonába került át, akik egészen 1945-ig birtokolták.

A korszerű műemlékvédelmi elveknek megfelelő feltárását 1963-tól kezdte meg a szakembergárda. Turistaszállót rendeztek be az egykori lakópalotában, ami napjainkra már megszűnt. Majd hosszú kihagyás után 2002-ban tovább folytatódott a helyreállítása, amikor védőtetőkkel látták el egyes épületrészeit. Jelenleg a Zempléni-hegység legjobb állapotú középkori váraként tárt kapuval fogadja a kirándulók seregét.

Irodalom:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996}
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}
Csorba Csaba: Legendás váraink {1999}
Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon {1984}
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia a Zsigmond korban {1977}
Engel Pál: Az ország újjáegyesítése {Századok 1988}
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}
Gerő László: Magyarországi várépítészet {1955}
Gerő László: Magyar várak {1968}
Gerő László: Várépítészetünk {1975}
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII. – XIV. századi Magyarországon {1977}
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}
René BeBeau: Középkori magyar várak és várromok {2001}
Dercsényi – Kaiser – Koppány: Magyar várak {2000}
Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 256 {1992} Boldogkőváralja – Történeti emlékek
Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig {2007}

Boldogkőváralja honlapja | Boldogkőváralja.lap.hu