A fenséges Bükk zöldellő magaslatainak lábánál toronyházak hosszú sora és forgalmas utak szédítő tempója fogadja a Miskolc nagyvárosába látogatót. Aki ha már megcsömörlött a modern világunk zajától, jól teszi, ha lépteit a diósgyőri városrész felé irányítja, ahol még emberi léptékű polgárházakkal övezett utcákon vezethet útja. Ha pedig egy hosszú vadgesztenyefasor végéhez ér, megpillanthatja azt a négytornyos, még torz maradványaiban is lenyűgöző középkori várat, ahol sok évszázaddal ezelőtt koronás fők jártak-keltek. Napjainkban Diósgyőr vára számos kulturális eseménynek nyújt színhelyet, a nyári szezonban fellépő művészek serege színpompás forgataggal idézik fel a középkor hangulatát.

Ezen a helyszínen három erődítmény váltotta egymást az idők folyamán. A régészeti feltárások nyomán napfényre kerültek a távoli évszázadok embereinek erődített lakóhelyei. Legmélyebbről egy gerendaszerkezetű palánkfal maradványait tárták fel. A XIII. század elején élt Anonymus történetíró szerint „Castrum Geuru” vagyis Győr vára a honfoglalás után keletkezhetett, mint egy előkelő nemzetség erődített szállása. Az erősen átégett, elszenesedett rétegek arra utalnak, hogy a várat elpusztították, talán az 1241 – 42-ben lezajlott tatárjárás során. Ezt támasztja alá, hogy Győr települést 1261-ben, mint a borsodi ispánsági vár tartozékát említették meg.

Az Árpád-házi uralkodók idejében került a terület magánkézbe, amikor Ákos nembeli Ernye bán szerezte meg. Valószínűleg az ő fiához, István nádorhoz köthető egy újabb vár felépíttetése, de már sokkal tartósabb anyagból, kőből emelve. 1303-ban szerepelt kúriája, ami talán az újabb vár lakórészét jelenthette. A régészeti kutatásait erősen megnehezítette, hogy szinte az alapjáig lebontották azt az ovális területet magába objektumot, amiben egy torony állhatott központi magként. A korabeli források szerint itt tartotta István nádor fia a lakodalmát egy bajor hercegnővel. 1319-ben Újvár néven szerepelt, amikor Anjou Károly király serege elfoglalta az önálló tartomány kialakítására törekvő Ákos nemzetségtől.

Rövid ideig Debreceni Dózsa nádorispán birtokolta, majd az uralkodó a Kamara kezelésébe utalta át. Nagy Lajos király parancsára kezdték el a harmadik, romjaiban napjainkig fennmaradt kővár kialakítását. Az uralkodó jó érzékkel választotta ki a helyszínt egy fényesen berendezett rezidencia számára, hiszen félúton helyezkedett el a szintén uralma alá tartozó Lengyel királyság felé. Az 1360-as években alakult ki az a négytornyos, zárt belső udvaros épülettömb, amelyben hatalmas lovagterem, kétszintes várkápolna és számos helyiség szolgálta a kényelmes lakhatás mellett az uralkodó udvarában gyakori diplomáciai vendégjárásokat. Ez az időszak jelentette a diósgyőri vár fénykorát, a környékbeli erdőségek elsőrendű vadászatoknak kínáltak a királyi udvar népének. Itt írták alá 1381-ben a Velencével kötött békeszerződést is. Luxemburgi Zsigmond király idejétől vált szokássá, hogy a diósgyőri váruradalmat a mindenkori királyné javadalma közé sorolták. Így időrendi sorrendben Cillei Borbála, Erzsébet, Nápolyi Beatrix, Anna és Habsburg Mária mondhatta a magáénak a pompázatos épületet.

A törökkel vívott mohácsi csata után azonban leáldozott a diósgyőri vár szerencsecsillaga. Előtérbe került az oszmán támadások elleni minél hatékonyabb védekezés. Így a Balassa főnemesi család kezébe került épület végvárrá változott. Díszes várkapuja közül kettőt befalaztak, egyet pedig lebontva a helyén ágyúkazamatát húztak fel. Nagyméretű kerek rondella szolgált a tűzfegyverek elhelyezésére, egy másik sokszögletű bástya pedig az egyetlen megmaradt bejáratot védelmezte. A megnövelt létszámú lovasság számára egy külső „Huszárvár” épült fel. Az ellenség gyakorta támadta a környékbeli védtelen jobbágyfalvak népét, ilyenkor a magyar végváriak igyekeztek visszatartani őket a dúlásban-rablásban. Az 1596-os mezőkeresztesi csatavesztés után a győztes török csapatok egészen idáig jutottak. Sikerült lerohanniuk a várbelieket, kifosztották és felgyújtották a magyar véghelyet. Helyreállítására a pozsonyi országgyűlés több vármegye alávetett pórnépét rendelte ki robotmunkára. A XVII. században már többnyire zálogbirtokosok lakták, így a Nyáry és Haller családok. Mivel nem fejlesztették védőműveit, nem számított a katonai szempontból jelentősebb ellenálló erejű várak közé. Őrsége kardcsapás nélkül kaput nyitott a Habsburg-ház zsarnoki uralma ellen felvonuló erdélyi hadaknak, Bocskai, Bethlen és Rákóczi fejedelmek csapatainak. Az 1660-as évekre állapota sanyarúra fordult, a benne lakozó végbeliek levélben panaszolták a szinte lakhatatlan várbeli állapotokat. A Thököly Imre vezette kuruc hadjáratok idejében, 1673-ban a magyar katonaság fellázadt és miszlikre vágta az osztrák zsoldosokat. Ennek megtorlásául a kassai főkapitány ágyúkkal vette ostrom alá. Rövid tűzharc után a császáriak győzedelmeskedtek, majd elvonulásokkor felgyújtották. Ezzel Diósgyőr katonai szerepe véget ért. Bár még a XVIII. században is lakták egyes helyiségeit, de a korabeli metszetek és leírások szerint egyre romosabb állapotba került. Helyzetét csak rontotta, hogy a környező lakosság kőbányának tekintette, szekérszámra hordta el szépen megmunkált köveit. Az 1800-as években, a romantika korszakában már a festők kedvelt témájának számított az omladozó várrom környezetével együtt.

Az 1950-es években kezdték el a műemlékvédelmi szakemberek az egykori uralkodói rezidencia feltárását és a korszerű elvekhez igazodó restaurálását. Az elvállalt munka hatalmas volumenű, a számos építész formálta tervek kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkig tartanak, de még generációk számára tartogatnak feladatokat.

Napjainkban a diósgyőri vár kedvelt célpontját jelenti a nagyközönségnek, határon innen és túlról. A helyreállított részekben történelmi panoptikumot, kőtárat, páncélkiállítást, míg a várudvaron felállított színpadon nyári rendezvények forgatagát tekinthetjük meg.

Irodalom:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996}
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}
Csorba Csaba: Regélő váraink {1997}
Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon {1984}
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia a Zsigmond korban {1977}
Engel Pál: Az ország újjáegyesítése {Századok 1988}
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}
Gerő László: Magyarországi várépítészet {1955}
Gerő László: Magyar várak {1968}
Gerő László: Várépítészetünk {1975}
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII. – XIV. századi Magyarországon {1977}
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}
René BeBeau: Középkori magyar várak és várromok {2001}
Dercsényi – Kaiser – Koppány: Magyar várak {2000}
Gink Károly – Vargha Balázs: Magyar várak {1993}
Varjú Elemér: Magyar várak {1932, hasonmás 2004}
Száraz Miklós György: Emléklapok a régi Magyarországról – Várak {2003}
Rózsa György: Városok, várak, várkastélyok {1995}
Szalai Béla: Magyar várak, városok, falvak metszeteken {2006}
Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig {2007}
Szendrey János: A diósgyőri vár története {1927}
Czeglédi Ilona: A diósgyőri vár {1971}

Diósgyőri vára az Interneten | Északivárak.hu