Akármerről érjük el Sirok községét, tekintetünk akaratlanul is a meredek vulkáni kúp tetejét koronázó várromra szegeződik. Az évszázadok viharaitól zord külsőt magára öltő erődítmény magányosan emelkedik ki a Tarna folyó völgyéből, két oldalról a Mátra és Bükk zöldellő hegyei által közrefogva. Míg a község lakóházai közt zajlik a mindennapi élet, addig fent a sasfészekben csak a szél fütyül a csorbázott lőrések között. Parkoljunk le hát modern világunk gépjárművével a Várhegy lábánál, hogy gyalogosan felkapaszkodva a keskeny betonúton lelkiekben visszarepüljünk a középkor oly távolba vesző világába.

Sirok várának legkorábbi magját a Mátra vidékén óriási területeket birtokló Aba nemzetséghez tartozó előkelő parancsára emelték a XIII. század második felében. A magyar történelemben ez a várépítkezések ideje, hiszen a pusztító tatárjárás elmúltával Árpád-házi IV. Béla király utasításai egyenesen megkövetelték a védelemre alkalmas helyszínek megerődítését. A magas méltóságviselők mellett a tehetősebb nemzetségek is sorra emelték a visszatérő mongolok miatti félelmükben az erődített szállásaikat. Az Abákhoz tartozó család szemelte ki magának azt a nehezen megközelíthető andezit csúcsot, amin várukat kialakították.

Ez kezdetben mindössze a szakadékos oldalak peremén felrakott, ovális alaprajzot körülhatároló kőfalat jelentett, aminek udvarán néhány lakóépület szolgálta a várbeliek életkörülményeinek biztosítását. Bejáratát a nyugati oldalon, egy meredek lépcsősoron keresztül lehetett megközelíteni. Az alsó nagyobb területű, sziklákkal szabdalt fennsík északkeleti részén egy sziklába vésett lőrést alakítottak ki a várépítőmesterek. Innen jól irányzott nyíllövésekkel lehetett tűz alá venni a támadó ellenséget. Bár eddig nem találták nyomát, de mivel a sziklavárba lóval nem lehetett feljutni, fel kell tételezni egy legalább palánkkerítéssel elkerített várrészt, ahol a várbeliek a lovaikat, jószágaikat őrizhették.
A XIV. század elején az Árpád-házi uralkodók férfiágon való kihalásával a hatalmat saját kezükbe ragadták az oligarchák. Mindegyik igyekezett erővel rávenni a kisebb birtokosokat, hogy meghódoljanak előttük. Erre a vidékre a Vág folyó menti Trencsénben rezidenciáját felütő Csák Máté nagyúr terjesztette ki befolyását. Meghajoltak előtte a sirokiak, akik a továbbiakban fegyveres csapatukkal szolgálták új urukat. Időközben azonban az itáliai trónkövetelőből magát a magyar királyi méltóságig felküzdő Anjou Károly annyira megerősödött, hogy az 1312-es rozgonyi csatában döntő vereséget mért az Abákra. Győztes serege az 1320-as esztendőben vívta meg Sirok és Fülek várait. Ezzel az ostrommal kapcsolatban emlékeznek meg először a hegyi várról, amiben Bodon fia Demeter védekezett elkeseredetten. A győztes uralkodó a siroki váruradalmat a királyi Kamara kezelésébe utalta, ide tartoztak behordani adóikat a környező jobbágyfalvak népei. Egy 1372-es oklevélből értesülünk arról, hogy Domoszlai Miklós hevesi ispán, egyben siroki várnagy kétezer aranyforint értékben kijavította rongált falait, amiért zálogba kapta a várbirtokot. Luxemburgi Zsigmond király, erősítendő magyar híveinek táborát, örökadományként adományozta oda a Tari nemesi famíliának, mivel az kifizette a zálog összegét. Hunyadi Mátyás király idejében a család utolsó férfitagja, Tari György szerződésben fektette le, hogy minden tulajdonát Guti Országh Mihály nádorispánra hagyja. Ez végül 1472-ben következett be, így a dúsgazdag Gutiak szerezték meg minden hozzá tartozó jobbágyfaluval és vámokkal egyetemben.
A siroki vár békés évtizedeit az 1526-os mohácsi csatavesztés után a török hódítás fenyegető réme váltotta fel. Országh Kristóf földesúr lakott falai között feleségével, Zrínyi Ilonával. Miután a közelében emelkedő, a felvidéki vármegyék biztonsága szempontjából elsőrendű Eger várát 1552-ben sikerült megvédeni Dobó István várkapitány hősiesen küzdő őrségének, felértékelődött a kicsiny siroki magánvár szerepe, mint a nyugati irányban lévő megfigyelőposzt. Ezért 1555-ben a gönci országgyűlés elrendelte védőműveinek modernizálását, az ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelően.

Ez a következő években, nagyarányú munkálatokkal történt meg, amit építőmesterek keze alatt robotoló pórnépek vittek véghez. A felsővár alatti mintegy tíz méterrel mélyebb sziklaplatón alakították ki az alsóvár védőműrendszerét. Egy nagyobb és egy kisebb ó-olasz típusú ágyúbástya szolgált a tűzfegyverek elhelyezésére, míg a várfal tetején felsorakozott gyalogság a kézi lőfegyverek gyilkos össztüzével pásztázhatta a környéket. A bejáratot a sziklába vésett mély farkasvermet áthidaló felvonóhídon keresztül közelíthették meg. Megváltoztatták a felsővár bejáratát is, mivel a könnyen alakítható tufarétegből véstek ki egy felvezető alagutat, amiből oldalirányba is elágaztak járatok. A többágú barlangrendszer felső kivezetése felé boltíves épület került, ennek romjait nevezik napjainkban „Mulatónak”. Valószínűleg kibővítették és a korra jellemző reneszánsz stílusú tárgyakkal látták el a felsővárbeli lakóépületeket is, erre utalnak az ásatáson megtalált kályhacsempék is. Mivel az újonnan kialakított alsó várrészbe szekérrel nem lehetett bejutni, az északi oldalt vaskos cölöpökből kialakított palánkkal vették körbe. Ez szolgált a siroki végvár legkülső védelmi zónájául. Egy azóta elkallódott, a bejárat felett elhelyezett kőtábla szövege szerint a várépítés 1562-re fejeződött be. Feltétlenül meg kell említeni az alsóvár udvarának talajába vésett húsz méter mélységű ciszternát, amivel a csapadékvizet gyűjtötték össze.

Korabeli dokumentum szerint 1576-ban Horváth Péter viselte a várnagyi tisztet. Vitézei gyakorta csaptak össze a környék keresztény falvaiban dúló-fosztogató ozmán lovasportyákkal, akik előtt már jó ideje kénytelenek voltak meghódolni, és adót fizetni a védtelen lakosok. Azonban sem kellő létszámú katonasággal, sem elegendő fegyverzettel nem bírt, sőt Révay Ferenc királyi biztos jelentése szerint 1588-ban a három tiszttartó állandó viszálykodása miatt a fegyelem meglazult a végvár falai között. Így nem csodálható, hogy 1596-ban az Egert ostromló III. Mohamed török szultán óriási seregének előrenyomuló egységei közeledtére kardcsapás nélkül megfutottak belőle a magyar katonák. Az ozmán harcosok megszállták és berendezkedtek falai között. Itt létükre az alsóvár udvarán feltárt cölöpházak és azok tárgyi leletei utalnak. De ismerünk korabeli feljegyzéseket, miszerint az erődítési munkálatok során a közelben lerombolt keresztény templomok köveiből vastagították meg a külsővár falait. A faragott kövek beépítve napjainkban is láthatóak. A török könnyűlovasok új bázisukról folytatták portyázásaikat, így megemlítették egy 1630-as iratban, hogy erős ellenfélbe ütközve, többen az életüket vesztették. A félhold uralmának 1687-ben vetett véget a Habsburg ármádia, aminek egyik felvonuló egysége ágyútűz alá vette a korszerűtlen erősséget. A várbeli törökök néhány napi ellenkezés után belátva helyzetük reménytelenségét, szabad elvonulás fejében feladták posztjukat. A bevonuló császáriak hadbiztosai akkurátusan lajstromba vették a hadiszereket, élelmiszereket, amelyek között néhány hordócska mézet is feljegyeztek. Ezeknek a méhkaptáraknak az elhelyezésére szolgálhattak a felsővár sziklájának oldalába kivésett üregek. A győztesek elvonulása után csak kis létszámú helyőrség strázsálta falait, egy 1696-os zsoldlista szerint például húsz magyar hajdú. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc idejéből egyetlen feljegyzés utalt vele kapcsolatban katonai eseményre, amikor 1710-ben Réthey Ferenc egri vicekapitány katonáival kifüstölte a romladozó erősségbe befészkelt labancokat. Valószínűleg a következő évben, császári parancsra robbantották fel egyes védőműveit. Ezzel katonai jelentősége végképp elveszett.

Bél Mátyás földrajztudós 1730 körül járt a siroki várban, leírása szerint még magasan álltak maradványai. Maga az uradalom a Nyáry, majd a Károlyi főnemesi család tulajdonát képezte, akik azonban a romba dőlt középkori épülettel nem törődtek.

A történelmi műemlék régészeti kutatására 1965 és 1972 között Kovács Béla régész vezetésével folytattak munkálatokat. Kitisztították a felsővár alagútrendszerét, felmérték az alaprajzi elrendezését. Az alsóvárban napvilágra kerültek a török hódoltságkori faházak cölöpmaradványai. Azonban nem történt semmi a pusztuló várfalak konzerválására, magát a területet lassanként buja növényzet vette birtokába. 1997-ben következett az újabb lépés, ekkor részesítették állagmegóvásban kőfalait. 2002-ben megkezdték a Várhegyre vezető betonút kiépítését, ezzel egyidőben az elektromos és vízhálózat kiépítését, amelyek feltétlenül szükségesek a várrekonstrukcióhoz. Fülöp András régész vezetésével 2003-ban a felsővár területén végeztek feltárásokat, de ez csak kisebb területet foglalt magába.

Elérkezve a siroki vár jelenkorához, örömmel írhatjuk le, hogy 2010 tavaszán aláírták azt a nagyszabású tervet, amit a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága dolgozott ki. A 320 millió forintos pályázat elnyerésével jelentős fejlesztések indulnak meg a középkori várban. Az épület rekonstrukciója kiterjed új kiállítóhely létesítésére, a látogatók minél szélesebb körű tájékoztatására. Éjszakai megvilágítással teszik még látványosabbá a hegytetőt koronázó siroki várat, amely a következő időszakban széles tömegeket fogadhat programjaival.

Irodalom:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája {1996}
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}
Csorba Csaba: Legendás váraink {1999}
Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon {1984}
Engel Pál: Az ország újjáegyesítése {Századok 1988}
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}
Gerő László: Magyarországi várépítészet {1955}
Gerő László: Magyar várak {1968}
Gerő László: Várépítészetünk {1975}
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII. – XIV. századi Magyarországon {1977}
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}
René BeBeau: Középkori magyar várak és várromok {2001}

Sirok vár az Interneten | Sirok község honlapja