A Cserhát zöldellő lankái között bújik meg országunk egyik legismertebb községe Hollókő, amelynek Ó-faluja méltán került fel a Világörökség listájára 1997-ben. De az ide érkező látogató, ha kedvére kibarangolta magát a XIX. századi falusi palóc lakosság életmódját hűen felidéző házak között, jól teszi, ha még néhány lépést tovább halad, hogy elérje a sziklaszirten magasodó középkori erősség komor sziluettjét.

A hollókői vár felépülésének előzménye történelmünk egyik legpusztítóbb eseményéhez, az 1241 – 1242-ben lezajlott tatárjáráshoz köthető. A mongol lovas seregek támadásának csak néhány kőfalakkal bíró vár és város tudott ellenállni. Ebből szűrte le a következtetést az üldözői elől egészen a horvát tengerpartig menekült, majd onnan visszatért Árpád-házi IV. Béla király, amikor alattvalóinak kővárak építésére adott parancsot. A Cserhát vidékén birtokos Kacsics nemzetség is várak sorát hozta létre, a védelemre alkalmas helyszíneken. Az első, napjaikig fennmaradt oklevélben 1264-ben szerepelt a vár, Illés fia Péter tulajdonaként. Halála után leszármazottja, Mikos örökölte meg.
Milyen lehetett a XIII. századi vár? Erre a kérdésre a régészeti feltárások alapján már pontos választ tudnak adni a szakemberek. A hegygerinc végét alkotó kicsiny sziklaszirtre alapozták a vaskos falú, ötszögletes lakótornyot. A sarkain nagyméretű kövekkel armirozott, több emelet magas torony bejáratát a második szinten alakították ki. Felső lezárását eredetileg egy fatornácos, gyilokjárós, fazsindellyel fedett csúcsos tető jelentette. Pártázatos kőfallal oltalmazták a kicsiny várudvart, ez szabálytalan, megtört sokszög alakú területet foglalt magába. A nemzetségi vár bejárata egy hosszúkás falszorosba vezetett, ahonnét újabb kapun keresztül érkeztek meg a várudvarra, ahol gazdasági helyiségek sora vetette a hátát a magas kőfalnak.

A várat lakó Kacsics nemzetség életében a XIV. század elején sorsfordító időszak következett be. Az Árpád-házi uralkodók fiúágon való kihalásával anarchikus belháború vette kezdetét. Az egyes országrészeket hatalmukba kerítő tartományurak fegyveres erővel kényszerítették behódolásra a kisebb földesurakat és egyházi személyeket. Így ezen a vidéken Csák Máté oligarcha, ki a trencséni várban ütötte fel rezidenciáját, jelent meg hódító szándékkal. Előtte kénytelen-kelletlen fejet hajtottak a Kacsicsok, kivéve Farkas fia Tamást, aki elmenekült Anjou Károly trónkövetelőhöz. A többi Kacsics családtag a fegyveres erejével szolgálta Csák Máté nagyurat. Az 1312-ben vívott rozgonyi csata győzteseként Anjou Károly király hatalma megerősödött, katonái számos erődítményt foglaltak el a Cserhát és Mátra hegységek környékén. Az uralkodó megjutalmazta a táborához tartozó híveit, így a hollókői váruradalmat elkobozva a Kacsicsoktól, egyedül Farkas fia Tamásnak adományozta oda. Az Ipoly folyó menti birtokáról magát Szécsényi Tamásnak nevező előkelő életpályája meredeken emelkedett a király kegyének köszönhetően. Több vármegye ispánja, a királyné tárnokmestere majd elérte az erdélyi vajda tisztségét is. A halála előtti időszakban már az országbírói hivatalt viselte a főnemes. Hatalmas területeket, számos váruradalmat magába foglaló vagyonát fiai örökölték meg.

A Szécsényi főnemesi család időszaka mindenképpen a hollókői vár virágkorát jelentette. A XIV. század második felében és a XV. század elején jelentős építkezéseket végeztek benne. Földesurai elsősorban a kényelmesebb lakhatást biztosító feltételeken igyekeztek javítani, mert az akkori, viszonylag békés időszakban erre volt szükség és nem a védelem fokozására. A belsővárban többszintes palotaszárnyat húztak fel, melynek tágas termeit kandallókkal fűtötték, nagyméretű gótikus ablakokkal világították meg. Ugyanekkor egy alsóvárral jelentős mértékben kibővítették a várbeliek életterét, itt húzva fel a raktárakat és istállókat. Mindezen munkálatok ellenére azonban megmaradt egy magánföldesúri kézben lévő, kevés számú ember befogadására szolgáló erődítménynek. Az egykorú írásos források szerint 1388-ben Szécsényi Frank főúr lakta, majd az 1411-es birtokosztály során László kezébe jutott. De a század közepén súlyos veszélyt jelentett rá Erzsébet királyné, majd az utószülött V. László király híveként magát feltüntető, de valójában önálló területi hatalomra törő Jan Giskra cseh huszita zsoldosvezér támadása. Egy 1442-es adat szerint a harcedzett cseh testvérek rövid időre megszállták a hollókői várat is, itt egyezkedve a vármegyei nemesség követeivel. Úgy látszik, hogy dűlőre vitték ügyüket, mert Hollókőt visszakapta a Szécsényi nemesi família. 1454-ben váratlanul meghalt a földesúr egyetlen fia, János, így Szécsényi László, hogy elkerülje a magvaszakadt birtokokra váró királyi kézbe való visszajutást, két vejének, Guthi Országh Mihálynak és Losonczi Albertnek zálogosította el hatalmas váruradalmait. Így 1460-ban megnyugodott szívvel kerülhetett a sírboltba az utolsó Szécsényi ivadék.

A békés évtizedek alatt az erődítményt nem lakták a tulajdonosok, hiszen számukra a hollókői várbirtok csak egy volt a sok közül. A várbeli őrséget kiadó katonák és a szolgaszemélyzet csak időnként köszönthette urait, ha errefelé utaztak. Elsősorban a környékbeli jobbágyfalvakat magába tömörítő uradalom igazgatási központjaként szolgált, ide hordták be az alávetett pórnépek pénz és terményadóit.

Fontossága a Magyar Királyság szívének, Buda 1541-es török kézre jutása után értékelődött fel. A Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok által vívott öldöklő belháborúban ez a terület a Bécsből kormányzó Habsburg császári ház uralma alá került. Hollókő akkori földesura, Losonczy István nógrádi főispán uralkodója megbízásából az Erdély védelme szempontjából kulcsfontosságú Temesvár védelmét látta el már évek óta. Hollókői várának parancsnokául Kapitán Györgyöt nevezte ki, aki vitézei élén gyakorta csapott le a keresztény életekben és vagyonban rabolni akaró oszmán lovasportyákon. Egy rab miatt különbözött össze György kapitány Hubiár agával, Szandavár parancsnokával az 1550-es esztendőben. Szerencsénkre Tinódi Lantos Sebestyén, a korszak leghíresebb lantosa szerzeményéből pontosan ismerjük a viadal lefolyását. A bujáki vár alatti mezőn lezajlott párviadalt mindkét fél részéről díszes ruhákba öltözött csapat nézte végig. Előbb kopjával, majd hegyes tőrrel csaptak össze. Mivel a magyar harcos a kezén kapott sebet, buzogánnyal osztotta csapásait. A viadalnak végül az igazlátó bírák vettetek véget, szétválasztva a küzdőket. Mindkét fél a maga győzelmét bizonygatva, békésen vonult vissza várába, hogy diadalát megünnepelje.

A XVI. század derekán a hatalmas létszámú oszmán seregeket jelentős tűzerőt képviselő ágyúk kisérték a hadjáratokba. Ellenük csak a megfelelő védőművekkel kiegészített végvárak tudták sikerrel felvenni a harcot. Ilyen védőművek, vagyis bástyák, ahol kellő számú ágyút és lőfegyvert felállíthattak volna, Hollókőn nem létesítettek. Ha jól megnézzük a vár alaprajzát, azonban feltűnhet, hogy a külsővár falát az egyedül megközelíthető oldal, vagyis a föléje magasodó hegygerinc felől jelentősen megvastagították, köpenyezték. Ezen a több méter vastag várfalon már felállíthattak lőfegyvereket, hogy gyilkos tűz alá vehessék az ostromlókat. Valószínűsíthető még egy mély szárazárok megléte is a várkapu előtt, ennek nyomait azonban nem kutatták meg, napjainkra teljesen betemetődött.
Ilyen állapotában érte a kicsiny végvárat Hádim Ali budai pasa mintegy tízezernyi katonát és erős tüzérséget felvonultató 1552-es hadjárata. Minután sikerrel vívták meg a dunántúli Veszprém várát, csapatai az Ipoly menti végvárak ellen indultak. Drégely védői háromnapos élet-halálharcban estek el, míg Ság, Gyarmat, Szécsény kardcsapás nélkül jutott a muzulmánok kezére. Egyedül a jelentéktelen Bussa tornyának vitézei bocsátkoztak harcba velük. Szintén Tinódi verses költeményéből ismerjük, hogy Hollókőn viszály támadt Csák Imre és Száki András porkolábok között, vajon megvédelmezzék-e posztjukat? Az előbbi elfogadta Ali pasa feladásra szólító levelét, sőt társaival együtt fegyverrel támadt az ellenkező parancsnoktársára. A szégyenteljes alku közszájra kerülvén, a meggyávult Csák Imre kénytelen volt a török hódoltságba menekülni a szégyene miatt.

Hollókő tehát ágyúlövés nélkül került a török kezébe, majd a palásti csatában megszilárdították hatalmi övezetüket eme vidéken. Könnyűlovas portyázóik kiindulva a nógrádi várakból, már a gazdag felvidéki bányavárosokat fenyegették. Az 1570-es években a török hódoltság vonala messze északra tolódott, Gyarmat, Fülek, Ajnácskő és Putnok vonaláig. Így nem csodálható, hogy Hollókőn mindösszesen huszonnégy főnyi helyőrség tartózkodott, Mohamed aga vezényletével. Három topcsi {tüzér} látta el a tűzfegyverek kezelését. Fő tevékenységüket a környékbeli keresztény falvak lakosságára kirótt adók beszedése képezte.

A királyi csapatok hadiszerencséje az 1593-as esztendőben ragyogott fel. Teuffenbach Kristóf és Pálffy Miklós seregvezérek parancsnoklása alatt előbb a szabadkai palánkvárat vívták vissza, majd a füleki mezőn nyílt csatában győzték le a felmentésre igyekvő oszmán csapatokat. A vereség hírére a hadászati jelentőségű Fülek várának helyőrsége szabad elvonulás fejében feladta posztját a keresztényeknek. Ugyanígy cselekedett számos török végvár katonasága, így a hollókőiek is kifutottak a tarthatatlannak ítélt várukból.

1596-ban királyi hadmérnökökből álló bizottság járta végig a keresztény véghelyeket. Hollókőnél megállapították hogy a tetőzete lyukas, falai részben leomlottak. Elrendelték, hogy legalább palánkfallal pótolni kell a hiányosságokat a végleges újjáépítésig. Erre valószínűleg később sem került sor, mivel sokkal fontosabb erődítmények megerősítése is elmaradt pénz híján. Ideiglenes helyreállítására három falu jobbágyságát rendelték ki. Őrkatonasága 1610-ben mindössze húsz gyalogosból tevődött össze.

A XVII. században meg-megújuló harcát vívta a magyar nemesség a Habsburg császári és királyi ház zsarnoki önkényuralma ellen. Ebben a színleg török vazallus, de mégis nagyfokú önállóságra jutott Erdélyi Fejedelemség vezetőiben talált pártfogóra. Előbb Bocskai István, majd Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek vezették errefelé hadaikat. Nem maradtak fenn azonban korabeli adatok, vajon a kicsiny hollókői őrség tagjai csatlakoztak-e hozzájuk? Valószínűleg igen, de végvárukat és családjukat nem hagyták el, minden eme cserháti tájhoz kötötte őket. A megkötött békeszerződések amúgy is mindig Habsburg kézre juttatta az addig megszállt vidékeket.

Ne gondoljunk ám arra, hogy az egyes békekötésekkel a keresztény lakosságra végre nyugodt időszak várt volna! Ha nem is vívták ágyúkkal a török és magyar végvárak falait, a bennük lakozó vitézek, már az évszámra elmaradt zsoldfizetés híján is, kénytelenek voltak rablóportyákkal beszerezni a megélhetéshez szükséges anyagi javakat. Ha fellapozzuk a korabeli megsárgult írásokat, számtalan rablásról, fosztogatásról, emberek és jószágok elhajtásáról értesülhetünk. Pusztultak a keresztény lelkek, véres összetűzésben fogyatkoztak a magyar és oszmán vitézek.
1663 nyarán Köprülü Ahmed török nagyvezér újabb hadjáratra mozgósította irdatlan nagy seregét. A párkányi csatában legyőzte Forgách Ádám főkapitányt, majd megvívta a katonai szempontból igen jelentős Érsekújvárt. A vereség hírére sorra nyitottak kaput a végvárak, a muzulmánok kezére került Nyitra, Léva, Nógrád, Buják és Szécsény mellett Hollókő is. Közvetlenül a második oszmán megszállás után járt eme cserháti erődítményben a korszak nagy török világutazója, Evlia Cselebi. Idézzük fel az ő sorait, hogyan látta a helyszínt?
„A vár alakja magas halmon fekvő kicsiny ötszögű vár, fa kapuja van, benne mintegy száz üres ház van. Egyetlen templomát dzsámivá alakították át a padisah nevére.” A száz ház valószínűleg az összes szobák és fából készült épületek számát jelenthette, míg a dzsámit a várkápolnából alakíthatták ki a hódítók.

Visszavételére jó húsz esztendő múltán került sor. A Bécs városát 1683-ban felmentő Sobieski János lengyel király serege az Ipoly folyó mentén vonult hazafelé. Ostrom alá vették és megvívták Szécsényt, minek hírére Hollókő és Buják oszmán harcosai elmenekültek bázisaikról. A következő időszakban a Bécsi Haditanács által irányított császári csapatok messze déli irányba űzték ki a törököt. A végvárrendszer tagjai katonai szerepüket elvesztették, de mint, a rebellis kurucok számára búvóhelyül szolgálhattak. Ezért a legtöbb helyen felrobbantva falaikat, védhetetlenné tették őket. Hollókő váránál ez még nem következett be, mert a Koháry és Szemere főnemesi családok tulajdonába került, már romladozó építménybe a földesurak kilenc embert telepítettek be. Ők szabad embereknek számítottak, az őrködés fejében földet művelhettek, és állatokat tarthattak. Az 1703-ban kitört Rákóczi szabadságharcban nem játszott semmiféle szerepet a kicsiny erődítmény, amelynek védőműveit 1711-ben részben felrobbantották a győztes császári seregek robbantómesterei. De egy 1718-as feljegyzés szerint romjai között még mindig lakott négy család, akik a szomszédos Bátka pusztán irtásföldeket műveltek és mind gabona, mind szőlőtermésükből hetedrészt szolgáltattak be földesuruknak. Utolsó említésük 1737-ből való, ezután hagyhatták sorsára az immár lakhatatlanná váló objektumot. Az épülettorzót a következő évszázadokban a könyörtelen időjárás és a környékbeli lakosság nagyarányú bontásai fogyatkoztatták meg.

A XIX. században, a romantika korszaka vetett újra világosságot a történelmi idők romba dőlt bús düledékeire, a középkori várakra. Lelkes magánemberek és festők sorra keresték fel a várromokat, hogy megörökítsék maradványaikat. Így megfordultak Hollókő falai között Berg Károly, Könyöki József és Soós Elemér várkutatók, hogy rajzokon és metszetek őrizzék meg korabeli arculatát. De érdemben nem történt semmi egészen 1966-ig a pusztuló műemlék megmentésére. Ekkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal megbízásából Kozák Éva régész vezetésével indult meg a régészeti feltárás és restaurálás. A munkálatok rövidebb-hosszabb időszakok megszakításával harminc esztendeig tartottak. A nagyközönség előtti kapunyitással Hollókő a messzi környék legjobban helyreállított várával büszkélkedhet, egy szeletet tárva fel a távolba vesző régmúlt időkből.

Irodalom:

Gerő László: Várépítészetünk {1975}
Műemlékvédelem {1969} Régészeti kutatások Hollókőn
Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal {1974}:  Nógrádi várak
Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 550.  Hollókő - Várrom
Kiss Gábor: Várak, várkastélyok várhelyek Magyarországon {1984}
Csáky Károly: Nógrádi tájakon {1992}
Csorba Csaba: Regélő váraink {1997}
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457 {1996}
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII. – XIV. századi Magyarországon {1977}
Szabóky Zsolt: A Kárpát-medence várai {1996}

Hollókő vára az Interneten | Hollókő a Látvány-térkép.hu - n