Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



Szlovák-magyar történészkonferenciát rendeznek Füleken

A magyar-szlovák együttélés évszázados hagyományait és változásait mutatják be azon a történészkonferencián, amelyet szeptember 9-10-én rendeznek a szlovákiai Füleken - tájékoztatott a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója.

fülek

A konferencia az egykori Nógrád vármegye területéről, valamint a vele szomszédos Gömör-Kishont és Hont múltjából mutatja fel a magyar-szlovák együttélés évszázados hagyományait a kapcsolatok néprajzi, demográfiai és főként történelmi szempontú változásvizsgálatainak segítségével - mondta Tyekvicska Árpád.

A Füleki Vármúzeum és a Nógrád Megyei Levéltár közös rendezvényén beszámolnak a Ragyolc és Legénd községekben folytatott jelenkutatás eredményeiről, pedagógusok pedig kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg egy közös regionális történelemtankönyv kiadásának szükségszerűségét, a szerkesztés szempontjait - tette hozzá.

A Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program és az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja által támogatott konferenciának a füleki városháza ad otthont. Előadások hangzanak el többek között a Nógrád megyei szlovák közösségek tipológiájáról, a második világháborút követő, a salgótarjáni járást érintő szlovák-magyar lakosságcseréről, valamint a szlovák és a magyar tankönyvekben olvasható nemzeti sztereotípiákról.

Forrás: Múlt-kor.hu

Felvidékivárak.lap.hu | Történelem.lap.hu


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió