Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



Oroszvár

Jelenleg Pozsony kapcsolt része, Rusovce szlovák néven. A 20. század elején még döntően németek lakták, 1947-ig Magyarországhoz tartozott s nevét az oroszokról kapta. Elég cifra történet tehát!

Anonymus szerint - a szerinte Árpád után uralkodó - Zolta fejedelem idején, a nyugati határ védelmére építették volna a névadó várat a még Álmos vezér kíséretében bejött oroszok (értsd: normannok-varégek).

Egy biztos, már a római-korban is segédcsapat-tábor volt itt Gerulata néven. Oklevelesen ismert középkori várát 1266 után Héder nembeli Herrand lovászmester építtette a dombon az ország védelmére. Ez a Bergl nevű magaslat az 1960-as években árvízvédelmi okból elhordásra került, alatta tárták fel a rajzon 1-es számmal jelölt későrómai kiserődöt. Bővebben lásd: http://www.varak.hu

A települést azonban már 1208-ban, első említésekor is Oroszvárnak hívták, tehát nem ez lesz a névadó vár! Arra sem gondolhatunk, hogy egyszerűen a római tábort hasznosították újra, mivel a Bergl vára is úgy épült a római előzményre, hogy nem vette azt figyelembe.

Véleményem szerint a szintvonalak által jelzett, templom körüli magaslat lehet a névadó vár:

oroszvár

Érdekes volna megtudni, vajon Oroszvár neve hogyan viszonyul Imre herceg korabeli német forrásban feljegyzett “dux Ruizorum” (oroszok hercege, vagy oroszok vezére) címéhez?

(djnaploja)


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió