Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



Csorba Csaba-László János: Kolostorok Magyarországon. Bp., 2010.

kolostorLászló János és Jászai Balázs földi és légi fotóival, Csorba Csaba rövid kolostor-történeteivel jelent meg egy hazánk legjelentősebb rendházait bemutató kötet. Időben Pannonhalmától Majkig, azaz a 10.-től a 18. századig, térben pedig Soprontól Sátoraljaújhelyig terjed a könyvben tárgyalt 23 klastrom.

Mint az előszóból megtudjuk, mai kolostor szavunk nyelvújítási kifejezés 1784-ből.

A hazai bencés főapátságot, Pannonia szent hegyén, még Géza fejedelem alapította, több mint ezer évvel ezelőtt. Kiváltságokkal már fia, I. István látta el 1002-ben. Ugyanő alapította Pécsvárad és Bakonybél bencés monostorait is. Utódai sem maradtak el tőle: I. Endre 1055-ben a Balaton mellett, Tihanyban. A későbbi Szent László pedig 1091-ben Somogyváron hozott létre apátságot. Bemutatja a könyv a kevésbé közismert Kaposszentjakabot, az egyik legrégebbi magánkezdeményezést, Győr nembeli Ottó nádor 1061-es alapítását.

A további monasztikus rendek kolostorai közül szerepel a könyvben a monumentális türjei premontrei rendház is, a hasonló nevű nemzetség monostora. Egyik legszebb Szent László-freskónk csodálható meg benne. A ciszterciek kolostorai közül például a középkori bélapátfalvit láthatjuk a kötetben.

Az ország egyik legjelentősebb középkori épületegyüttese volt a IV. Béla által alapított margitszigeti domonkosrendi apácakolostor. Képei között láthatunk egy felvételt a sziget helyreállított premontrei kolostor-templomáról is (erről a szövegben nem esik szó).

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosokvoltak. Hét kolostorukat is bemutatja a kötet Pécs-Jakabhegytől, a IV. László király által alapított Pilisszentléleken át, az alapítója, Kinizsi Pál sírhelyének is helyt adó Nagyvázsonyig.

A ferencesek városi kolostorai általában a középkortól napjainkig fennmaradtak Soprontól, Jászberényen át Szegedig.

A világ zajától elvonult kamalduli remeték majki barokk épületegyüttese a bemutatott kolostorok legfiatalabbika. Persze az Árpád-kori klastromok némelyikét is komolyan átépítették, mint azt a világörökség részeként nyilvántartott Pannonhalma esetében láthatjuk.

Az esztétikus megjelenésű, csodálatos képanyaggal illusztrált áttekintés részletes és színes képet nyújt a hazai kolostorok múltjáról. Jó szívvel ajánlható a történelem és a műemlékek iránt érdeklődők figyelmébe.

Dénes József

Kolostor.lap.hu
| Történelem.lap.hu


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió