Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



Megjelent a Határtalanul! program második pályázati felhívása is

2011.05.12. | Turizmus Panoráma Bulletin

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Apáczai Programigazgatósága a www.apalap.hu honlapon a közoktatási intézmények határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányi kirándulásainak támogatása után (Turizmus Panoráma Bulletin 2011. 05. 01.) újabb pályázati felhívást tett közzé, ezúttal a magyar szakképző iskolák közötti együttműködésre. A pályázat a diákok közötti, határokon átívelő személyes kapcsolatok kialakítását kívánja elősegíteni, közösen végrehajtott cselekvések támogatása révén.

A pályázat keretében magyarországi és határon túli magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal/osztállyal rendelkező, középfokú, nappali rendszerű képzésben részt vevő diákok olyan együttműködése kaphat támogatást, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli (Románia, Szlovákia, Szerbia vagy Ukrajna területén működő) magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal/osztállyal rendelkező partnerintézmény együttes részvételével valósul meg. Az együttműködés konkrét célja egy olyan, közösen megvalósított „termék” létrehozása, amelynek nemcsak az elkészítését, kivitelezését, hanem – terméktől függően – a tervezését, a létrehozás előkészítését és adott esetben a termék kipróbálását, alkalmazását is a magyarországi és a külhoni diákok együtt végzik el. Az együttműködés keretében a két tanintézmény diákjai egy általuk közösen választott termék elkészítése céljából a határon túli partnerintézmény székhelyének megfelelő ország magyarlakta területén és Magyarországon személyesen találkoznak.

Egy pályázat keretében legkevesebb 6 magyarországi diák és 2 kísérő egyszeri határon túli útjához, valamint legkevesebb 6 határon túli diák és 2 kísérő egyszeri útjához adható támogatás. Egy pályázat keretében elnyerhető összeg a pályázó magyarországi intézmény és a határon túli partnerintézmény egy-egy utazására összesen legfeljebb 2,4 millió forint vissza nem térítendő támogatás, amely utazásonként nem lehet több mint 1,4 millió forint. Pályázni utazási, szállás-, hirdetési és személyi költségre lehet. Az utazás megvalósításának időszaka 2011. szeptember 1.-2012. június 30. A pályázat beérkezési határideje 2011. június 17. A pályázat eredményéről az Apáczai Programigazgatóság előreláthatóan 2011. augusztus végén levélben értesíti a pályázókat. A nyertes pályázatok finanszírozása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél a Határtalanul! programra rendelkezésre álló 500 millió forint keretösszeg terhére történik.

Forrás: Turizmus.com


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió