Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



XIV. FÜLEKI TÖRTÉNELMI VÁRJÁTÉKOK

A várjátékok előestéjén, 2013. június 21-én 17 órakor kerül sor Keresztes Zsuzsa "rongyképész" kiállításának a megnyitójára a Városi Művelődési Központ aulájában.

2013. június 22-én és 23-án rendezi meg a KOHÁRY Polgári Társulás a XIV. Füleki Történelmi Várjátékokat.

fülek

Az első napon a Várfelső utcán kézművesek állítják fel sátraikat és tíz órakor kezdetét veszi a várudvarban a gyermekprogram, melynek keretén belül fellépnek bohócok, lesznek játékok, versenyek, bábszínház, íjászat, lovaglás, kézzel hajtott körhinta és egyéb érdekességek.

A délutáni programban szlovákiai és magyarországi bajvívó hagyományőrző csoportok lépnek a közönség elé. Több mint száz szereplő próbálja majd meg beavatni a nézőket a középkori harcművészet rejtelmeibe. A program leglátványosabb részének a várostrom ígérkezik. A vár 1593. évi császári hadak általi törököktől való visszafoglalásának megjelenítésébe valamennyi részt vevő hagyományőrző csoport bekapcsolódik. A harcosok fegyverei mellett ágyúlövések és solymászbemutató, valamint zászlóforgatók műsora színesíti majd a programot.

A második napon a résztvevők a Nemzetközi Történelmi Íjászversenyen a "Nógrád Íjásza" címért és a "Füleki Vár Védője" rangért küzdenek majd. A versenyzők regisztrációja reggel nyolc órakor kezdődik a várudvarban. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz íjász méri majd össze erejét egyenesen a vár festői romjai között négy kategóriában - magyar, klasszikus angol (longbow), vadászreflex és csigás íjakkal.

A Füleki Történelmi Várjátékok szerves részét képezik a Várfesztivál 2013 programsorozatának, melynek keretein belül a füleki, salgói és a somoskői várak várják különleges programjaikkal a látogatókat 2013. június 21. és 30. között.

fülek


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió