Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



Baglyaskő kincsei

baglyaskőElkészült a magyar-szlovák geopark részét képező Baglyaskő Természetvédelmi Látogatóközpont.  A fejlesztést félmillió eurós projekt keretében valósította meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) a magyar-szlovák-ukrán határon átnyúló szomszédsági program támogatásával.

A fél hektáros védett területen kívül hamarosan további 2,5 hektáron jön létre körbekerített közpark, amely szintén szabadon látogatható lesz. A földtani látványosságok mellett olyan növénykert kialakítását is tervezik, ahol hazai őshonos fásszárú növényeket mutatnak be, és foglalkoznak a madárvédelemmel is.
A látogatóközpont fogadóépületében kiállítások és különböző szakmai programok mellett szakköröket és bemutatókat is tartanak, valamint BNPI Nógrádi Tájegység irodája is itt kap helyet.

A természeti értékek bemutatását célzó geoparkos program keretében Magyarország egy, Szlovákia négy földtudományi bemutatóhellyel gazdagodik.

Salgótarjánban Baglyaskő mellett épül meg a mucsényi geológiai bemutató hely, Szlovákiában a tajti geológiai tanösvény, a ragyolci geológiai, illetve bronzkori régészeti kiállítóhely, a füleki vár kazamatáiban pedig paleontológiai egység jön létre.

Forrás: Utaslap.hu

Északivárak.hu | Tanösvény.lap.hu


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió