Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



329 év után elérte eredeti magasságát a Regéci Vár öregtornya

Felkerült az öregtoronyra a tetőzet, így az I. Lipót császár és király parancsára 1686-ban lerombolt vár 329 év után elérte eredeti magasságát – mondta el Virág Zsolt projektmenedzser (Magyar Kastélyprogram Kft.). A Regéc Község Önkormányzata beruházásában turisztikai vonzerőfejlesztési pályázati támogatással megvalósuló komplex projekt keretében az egyik legfontosabb épület, az öregtorony négy – újonnan lefedett – szintje állandó kiállítások helyszíne lesz.


Itt kerül elhelyezésre a kőtár, valamint interaktív panelek és animációk segítségével hadtörténeti témák kerülnek feldolgozásra arról, hogy hogyan és milyen technikával épült fel a vár, ostrom idején hogyan támadták és honnan lőtték az erősséget, milyen volt egy ágyúgolyó röppályája, milyen volt a várban az életmód és a napirend az egyes korszakokban, milyen gazdasági háttér biztosította a vár ellátását, valamint levéltári források alapján megelevenednek az egykori birtokosok és tisztségviselők is. A vár mellett egy információs épület is helyet kap pihenővel, ajándékbolttal, büfével, vizesblokkokkal.


Az erősség mellett rendezvény-színpad és kulturális rendezvénytér létesül, amely lovagi tornapályaként is szolgál. A falubeli fogadóépületben kapnak helyet azok a turisztikai funkciók, amelyeknek a várbeli elhelyezésére nincs lehetőség, így a II. Rákóczi Ferenc fejedelem gyermekkora a regéci várban c. kiállítás, amely I. Rákóczi György fejedelem korától a Rákóczi-szabadságharc időszakáig ismerteti a család magánéletét, rajtuk keresztül pedig a magyar történelem meghatározó időszakának fordulatairól is képet kap a látogató. A fogadóépületben kap helyet a vár fordulatos történetét, neves tulajdonosait és egykori építési periódusait bemutató, régészeti és történeti kutatásokon alapuló 3 dimenziós animációs film (előzetese a Youtube-on) vetítője, a múzeumpedagógiai foglalkoztató vártörténeti tematikával, valamint a kávézó, az ajándékbolt és a közösségi terek, amelyek konferenciák megtartására is alkalmasak. Lesz itt a Zempléni-hegység értékleltárát bemutató turisztikai információs pont, valamint történelmi játszótér is.

Regéci Vár és Látogatóközpont: www.regecivar.hu


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2018-06-22
Adatvédelem | részletek
Tájékoztatás a GDPR rendeletről - megnyitás (.pdf) Cookie szabályzat - megnyitás (.pdf) Adatkezelési tájékoztató - megnyitás (.pdf) A tárhelyszolgáltató adatai és elérhetőségei: Cégnév:...
2015-12-23
A váruradalmi inteaktív kézművesház, tájház bővítés és lakóépület átadása | részletek
A Füzéri Várgondnokság az „Élő Vár Zemplénben” című, ÉMOP--2.1.1/A-12-k-2012-0004 azonosító számon regisztrált projektje megvalósításához 2 044 391 344 Ft Európai Uniós támogatást nyert...
»» minden bejegyzés

Felső-magyarországi várak
Dél-szlovákiai várak
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió